Bemutatkozás

Soltvadkerten élek párommal, gyermekeimmel.
Elektroműszerészként, ipari gépek elektronikai berendezéseinek javításával, szervizelésével foglalkozom.
Tizenévesen édesapám hagyományos, filmes fényképezőgépével készítettem felvételeket, a körülöttem lévő világról, villámfényes éjszakákról…aztán kimaradt néhány év, és első gyermekünk születésekor került ismét komolyabban elő a fényképezőgép.
Darab idő múltán ‘kinőttük’ az analóg világot, és kezdetben egy kis kompakt gép volt a belépő a megapixelek, és a digitális képalkotás világába. 

Aztán 2007-ben egy szép nap jött az ötlet, komolyabb gép kell! 
És nagy boldogság következett, amikor sikerült vásárolnom egy OLYMPUS E10-es tükörreflexes gépet.
A fotózás alapjait magamtól sajátítottam el, könyvekből majd később internetes fórumokból, csoportokból.
2014 januárjában csatlakozhattam a Daróczi Csaba (elismert természet-  esküvői fotós)  által alapított Kiskunszt Fotóklubhoz.
A csapat  több, nemzetközi szinten ismert, és díjazott fotóst is tagjai közt tudhat. 

Nos, köztük kellett a képeimmel helyt állni. 
Hagy ne mondjam, nagyon vérszegényen szerepeltem az elején.
De igyekeztem megfigyelni, és tanulni mindenkitől, miközben a saját stílusomat igyekeztem megtalálni, kialakítani.
A kemény kritika a szakmai szemlélet ás a temérdek apró fogás, finomság sokat segít a mai napig.
Idő közben több képzésen,tanfolyamon vettem részt. 
A fotózás egy nagyon széles témakört ölel fel, én ebből az esemény-rendezvény  és a portré fotózást kedvelem leginkább.
Szívesen fotózok elhagyott, omladozó épület komplexumokat, illetve folyamatos projecteket, industrial témákat.

A megbízásokat mindig a megrendelővel előre egyezetve, az elvárásoknak megfelelően készítem el. 

Azokat a megbízásokat szeretem, ahol kiélhetem a kreativitásom és a megbízóm átadja számomra a megvalósítás teljes körű szabadságát.
Számomra  a legfontosabb az ügyfeleim elégedettsége, és elismerése.
Hálás köszönet a családomnak, páromnak, gyermekeimnek, hogy támogatnak, és elviselik a ‘fotós-becsípődésemet’ .